T. Ágoston László - Hazatért liliomok

A képeken látható, szép állapotban!

A férfi ült a kertben, szeretett macskája az ölében. Virágzik körülötte a szőlő – ő metszette. Árnyékot ad neki a kis. oldalfal nélküli faházikó – ő építette.
Kiterített, száradó gyógynövényekre szállnak a méhek asztala túlvégén, de ő se nem hallja, se nem látja őket: elmélyülten ír.
Egy kék tintavonal indul a szívéből, végighalad mellkasán, karján, le az ujjáig, és tolla hegyéből virágokat ró a papírra.

Senki sem tudja, mióta ül ott.
Senki sem tudja, mióta ír már, de soha el nem fogy a tinta.
Csuklóján rég megállt, elnémult az óra,
és sohasem kongatnak felette éjfelet.
Ott ül már örökké, macskával az ölében, nem zavarja már a világ zaja. Nem-múlandó,
mint a tenger morajlása vagy a sós víz illata.